hude
banner3.jpg

Turistautakat zárnak le a Magas-Tátrában

Hídkarbantartás, illetve a beteg fák elszállítása miatt két turistaútvonalat lezártak a túrázók elől.
Hídépítés miatt mindkét irányba lezárták a Tátralomnic (Tatranská Lomnica) és a Tarpataki-vízesések (Studenovodské vodopády) közötti kék jelzésű túra utat. A TANAP szakemberei szerint a lezárással kapcsolatos jelzéseket és információs táblákat már kihelyezték. A tervek szerint a híd felújítási munkálatai a nyári csúcsszezonra befejeződnek, a jelenlegi tervek szerint június 15-től újra engedélyezik a túrázást a lezárt szakaszon.
Egy másik szakaszt is lezártak Tátralomnic környékén. Itt a Zöld-tóhoz vezető sárga jelzésű út Zsálya-forrás (vagy Zsázsa-forrás) (Šalviový prameň) és Diák-kút (Študentská studňa) közötti szakaszát zárják le. Ezen a szakaszon a szúinvázióban elpusztult vagy beteg fákat szállítják el. A Zsálya-forrásnál ágazik el egymástól a kék és sárga jelzésű út. A lezárt sárga jelzés helyett a kék jelzésűn kell egy rövid kitérőt tenni, majd a Diák-kútnál a kihelyezett jelzéseket követve visszatérni a sárga jelhez, és innen a megszokott módon folytatni az utat a Zöld-tavi turistaház csodás panorámájáig.
A TANAP szóvivője szerint a Magas-Tátra felsőbb régióiban még most sem olvadt el teljesen a hó. Akik a magasabban található turistaházakhoz indulnak csak megfelelő felszereléssel, különösen túracipővel induljanak el!

(Forrás: nyarilap.hu)

Kelt: 2009/05/24 Kovács Zoltán




KAPCSOLAT - NYOMTAT - KERESÉS - OLDALTÉRKÉP - IMPRESSZUM - LOGIN
Copyright © 2000-2010 by tatranet.hu :: A tárhelyet a routers consulting biztosítja. Design support bps